4.rész Egy titokzatos férfi.

"Seo In Guk"

A sötétség ellepi a tudatomat, semmit sem látok csak néha a vörös fényt ami meg-meg jelen a sötétségben. Lassan haladva haladok, mert attól féltem, hogy valaki elkapja a lábamat és magával ránt a mélybe. Hirtelen egy piros fény jelent meg előttem, gyorsan elkezdtem futni felé, majd mikor kiértem sóhajtottam egyet a megkönnyebbüléstől. Hirtelen megindultam arra emerre a lábam vitte, még soha sem voltam az élők között emberi testben. Mindig szellemként jelentem meg, mert attól féltem, hogy valaki megtudja ki vagyok. De most nem érdekel mert csak a célomat látom magam előtt, hogy elpusztítsam a világ leggonoszabb lényét és megtaláljam a lányt aki a világot jelenti számomra.

"Kris"

Éppen azon gondolkoztam, hogy Park-kon kívül van-e még szellem? Elfelejtettem megkérdezni tőle, nah majd most. Gyorsan elpakoltam majd fogtam a biciklim és elindultam. Boldogan haladtam végig közben a kedvenc dalomat dúdoltam. De akkor hirtelen lefagytam, mert olyat halottam amit még soha. Egy sikoly volt, de nem tudtam hová tenni, még nem halottam így sikítani egy emberi lényt. Talán nem is ember? Vajon mi volt ez? Mivel kíváncsi természetem, így lassan elindultam felé. A biciklimet nekitámasztottam a fának, majd hangtalanul elindultam a hangok irányában. Egy bokorhoz értem és lassan leguggoltam, majd a kezemmel elvettem az arcomtól a bokor ágait. De bárcsak ne lettem volna ilyen kíváncsi, mert olyat láttam amit eddig még soha sem. Nagy szemekkel néztem végig a történteket, valamiért nem tudtam megmozdulni.

Egy csuklyás férfit láttam aki egy nagy kard féleséget tart a kezében. Majd mikor egy kicsivel arrébb állt, meg láttam egy fickót aki a földön feküdt és remegő hanggal könyörgőt az előtte állónak.

- Kérem....kérem, kegyelmez. Nem tettem semmit sem...egyszer sem nyúltam bele egy egy ember dolgaiba. Csak had lássam utoljára a családomat...kérem.

- Nem foglak megölni, ha együtt működsz velem.- Leguggolt a férfi elé és elkezdett játszani a kardjával.- Hol van?

- K ki kicsoda?

- Ne tegyél úgy mintha nem tudnád. Hol van?

- Tényleg ne tudom kit keres.- A csuklyás férfi megragadta a férfi nyakát majd még egyszer megkérdezte.

- Még egyszer megkérdezem, hol van?

- Sajnálom...de tőle jobban félek.

- Haha...most én vagyok itt és ha elmondod akkor többet nem kell tartanod tőle.

- Utoljára a játszótérnél láttam...egy fiú is ott volt...és olyan volt...mintha látta volna.

- Egy fiú, aki látja a szellemeket. Érdekes.

- És és halottam a fiú nevét mikor a ő énekelte. Valami...Kris, igen ez a neve.

Mikor meg halottam a nevem a szemeim még nagyobbra nyitottak, még is igaz amit láttam, nem volt állom? Az nem lehet, akkor miért nem vagyok halott? Biztos nem rólam beszélnek. Elkezdtem hátrálni, de akkor egy ág reccsent alattam és a csuklyás férfi felém fordult. A szemei kéken világítottak a csukja alatt. Gyorsan felpattantam és nem törődtem a biciklivel elkezdtem futni egyenesen a szellem házához, mivel most ez volt közelebb. Tudtam hogy követ, de sehol sem láttam az alakját, visszapillantottam mert azt hittem talán már itt van a nyomomban, de sehol sincs. Nem hagytam abba a futást, futottam tovább ahogy a lábaim bírta. Mikor visszafordultam megpillantottam a csuklyás férfit aki pontosan előttem áll. Hirtelen lefékeztem és meredten bámultam rá, a szívem pedig már a torkomban dobogott. A férfi egy kicsit eldöntötte a fejét és úgy nézett rám.

- Hogy...vagy képes látni minket?- A hangja nagyon mély volt és férfias, de volt benne valami, ami azt sugallta, hogy jobb lesz ha elkerülöm őt. Hátrálni kezdtem, de ezt észre is vette, mert hirtelen köddé vállt és pontosan a hátam mögött jelent meg. Éreztem a leheletét amitől kirázott a hideg. Szembe fordultam vele és belenéztem a kék szemeibe, ahogy egyre jobban belemerültem a szemei nézésébe, azt vettem észre, hogy egy csomó halott lelkek sikítanak a fejembe. 

- Látod ami a szememben van? Hát én vagyok ennek a világnak...- Hirtelen elhalkult és átnézett a fejem felett, és olyan tekintete volt mint aki szellemet látott volna. A kezével eltolt maga elől és megindul a ház felé. 

Mikor hátra néztem akkor pillantottam meg Park-kot, aki az ajtóba áll és teli félelemmel nézte a felé közeledő férfit. 

- Park...te vagy az? Tényleg te vagy? - A lány kirakta a kezét és megpróbált kilépni az ajtón, de nem tudott. Majd elsírta magát és lassan elmosolyogta magát. Akkor a férfi fellépett a lépcsőre, de az ajtó előtt ledermedt. Nem tudod tovább menni, mert valami nem engedte, csak halkan figyelték egymást és nekem fogalmam sincs mi folyik itt. 

"Seo In Guk"

Mikor meg pillantottam a lányt akit egész életembe kerestem, a lábaim maguktól elindultak. Félre löktem az előttem álló fiút és megindultam felé. A lépcsőkön fokozatosan haladtam, majd mikor elé értem ledermedtem. Nem tudtam tovább menni, valami nem engedett. Ahogy a könnyes arcát néztem legszívesebben magamhoz húznám és belemerülnék a csókjaiba. Felemeltem a kezem és elé raktam, majd ő is követte és fel emelete majd oda rakta a kezét ahol az enyém volt, igaz nem tudtuk megérinteni egymást, de ezzel is megelégszem. 

- Seo...hogy...hogy lehetséges ez?

- Visszatértem, hogy megtaláljalak és magammal vigyelek. 

- Seo, annyira féltem, hogy soha sem láthatlak. 

- Most már itt vagyok, és valahogy megtöröm ezt a pecsétet és akkor velem jössz. Még mindig...szeretlek.