6.rész A hirtelen fájdalom.

"Kris"

Mikor jól kiszórakoztattuk magunkat, leültünk és egyenesen meredtünk előre. Közbe még mindig a boldogságtól mosolyogtunk. Nagyon régen bolondoztam ennyit, már rág kinőttem belőle, de most olyan jó érzés volt, ahogy visszaidéztem a gyerekkoromat. Titokban Park-ra pillantottam és néztem a boldogságtól teli arcát, olyan gyönyörű ahogy a hold sugarai rávetődnek az arcára miközben az eget szemléli az ablakon keresztül. Mivel az ablak nyitva volt, így a régi függöny néha meglebbent Park arca előtt. De olyan jó volt nézi a boldog arcát, hogy még és is boldog vagyok tőle. Hirtelen felém fordult mintha megérezte volt, hogy őt figyelem, de akkor találkozott a tekintettünk. Mind kettőnk szeme nagyra nyíltak, de semelyikünk nem fordult el egyből, csak csendben néztük egymást. De hirtelen olyan fájdalom hasított a mellkasomba, hogy nem bírtam ülve maradni és gyorsan felkeltem. Kikellet mennem a levegőre, mikor kiértem a teraszra neki támaszkodtam a korlátnak. Nem tudom mi bajom van, de hirtelen nagyon fájt, olyan érzés volt mintha valami átszúrta volna a mellkasom. Tudtam hogy Park tetszik, de ez nem miatta történt, biztos hogy nem...akkor még is mi bajom volt? Mivel elmúlott felegyenesedtem és vissza indultam a házba, de akkor Park-ot pillantottam meg az ajtóba.
- Bárcsak...én is kiléphetnék ebből a házból...és akkor...talán segíthetni tudnék neked, ha baj van.
- Nincs semmi bajom, csak friss levegőre vágytam.
- Értem...nem jössz be?
- Későre jár, mennem kell, holnap jövők, jó? - Csak bólintott, majd megindultam hazának, de végig éreztem a tekintetét. Egyre távolodtam és kezdtem félni, hiszen csak a hold sugarai világítanak be a sűrű lombok miatt. Régen nem féltem a sötétben, de mióta tudom, hogy léteznek szellemek, azóta félek. Összefogtam a kabátomat mert egyre hidegebb szél fújt, pedig itt van a tavasz. Nem sokára jó idő lesz, de akkor nekem el kell mennem innét. Hirtelen a szél feltámadt, de olyan gyorsan hogy, észre se vettem. Majd a távolban sikításra lettem figyelmes...talán valaki bajban van? Vagy talán...PARK?? Gyorsan elkezdtem szaladni, de a szél egy kicsit vissza tartott. Mikor odaértem neki rontottam az ajtónak, de nem tudtam kinyitni, majd kiáltani kezem Park nevét, de senki sem válaszolt, majd újabb kiáltást halottam, de a szívem megszakadt mert az én nevemet kiáltotta. Gyorsan neki szaladtam az ajtónak és akkor sikerült kinyitnom, gyorsan körbe néztem a Park a földön ült és a két keze a fülén volt, oda szaladtam hozzá és átkaroltam, de akkor hangosan kiáltani kezdet és próbált kiszabadulni a szorításomból.
- Nee, nee hagyj békéén...
- Nyugi én vagyok az.- Meg sem hallotta amit mondtam, gyorsan magamhoz húztam és a nevén szólogattam.
- Park, Park én vagyok az nyugi, nincs semmi baj, hallód?- Hirtelen abba hagyta a kiáltást és í sírást, majd lassan felemelte a fejét és akkor vette észre, hogy én vagyok az. Remegő kézzel közelített az arcomhoz.
- Te te vagy az K Kris?- Megfogtam a kezét és a szívemhez húztam, majd megszorítottam.
- Igen én vagyok az. Nyugodj meg, nincs itt semmi már, nyugi jó?- Bólintott majd átölelt, olyan szorosan ölelt mintha attól félt volna, hogy eltűnök. Viszonyoztam az ölelését és az egyik kezemmel a fejét simogattam, így próbáltam nyugtatni.
Mikor lenyugodott felmentünk a szobájába és lefeküdt az ágyra. Azt hittem hogy alszik, de mikor elakartam menni megragadta a kezem.
- Ne menj, legalább addig míg el nem alszok.- Bólintottam és mellé feküdtem és megfogtam az egyik kezét és Park becsukta a szemét. Míg el nem aludt csendben figyeltem az alvó arcát, olyan gyönyörű. Vajon egy szellem mitől ijedhetett meg?  Talán egy másik szellemtől, de az nem lehet, hiszen Seo szerint egy másik szellem otthonába nem tud bemenni egy másik halott. Akkor mitől ijedhetett meg? Ahogy csendben néztem azt vettem észre, hogy lassan engem is elnyom az álom.

Mikor kinyitottam a szemem azt vettem észre, hogy reggel van és hét ágra süt a nap. Gyorsan felkeltem és megnéztem a telefonomon az időt, már tíz óra, Anyáék meg fognak ölni. Akkor eszméltem rá, hogy egy lány mellett aludtam egész éjszaka, odanéztem de nem volt sehol. Talán már felébredt, lehajoltam a cipőmért és mikor éppen fel akartam kelni, Park állt előttem amitől ijedtembe hátrahökkentem.
- Aigoo de meg ijedtem, nem tudnál valami hangot adni?
- Hogyan?
- Ohh...sorry...elfelejtettem, hogy halott vagy.
- Olyan békésen aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni.
- Te...engem néztél alvás közbe?
- Igen, cukii voltáál. Hihi.
- Miért nem aludtál, hiszen azért maradtam itt, és anya meg fog ölni.
- Mi szellemek nem alszunk...
- Mii? Akkor becsaptál? Kihasználtad a kedves szívemet?
- Nem...csak féltem és nem akartam egyedül maradni. - Mivel most ideges vagyok rá, így csak felálltam és elhaladtam mellette. Persze utánam jött és megfogta a kezemet.
- Most haragszol? Nem direkt volt...- Hirtelen megfordultam és olyan közel volt Park, hogy az orrunk majdnem összeért. Semelyikünk sem távolodott el, és semelyikünk sem szólt semmit, csak csendben figyeltük egymást. Mindkettőnk légzését is lehetett hallani. A tekintettem levándorol Park ajakihoz és legszívesebben megcsókolnám...gyorsan megráztam a fejem és eltávolodtam tőle.
- Ööö, nekem most mennem kell, tuti kapok anyától. Majd jövök, szia.- Gyorsan elköszöntem, meg sem várva hogy mit akar mondani. Ahogy a házhoz értem egy furcsa alakot pillantottam meg, majd mikor közelebb értem akkor vettem észre, hogy ő nem élő. A férfi felém nézett, de nem volt rémisztő így tudtam, hogy nem akart ártani.
- Maga lenne Kris...a szellem látó?
- Igen vagyok, és ön kicsoda...és mit akar?
- Én...nem rég haltam meg, és elszeretnék menni a földről minél hamarabb, de nem tudok.
- És? Mit akar?
- Kérem...segítsen nekem, had mondjak valamit a családomnak...még így utoljára valamit.
- Azt akarja, hogy én adjam át az üzenetet?
- Igen....kérem!!!
- Sajnálom, de nem vagyok postás, nekem van életem és nem vagyok ebben jó, nem jó emberhez jött...- hirtelen megragadta a pólómat és letérdelt előttem.
- Mit csinál? Azt akarja, hogy bolondnak nézzenek az emberek?
- Kérem, kérem fiatal út...csak most egyszer, kérem...
- Aigoo, rendben, de ne mond senkinek sem, mert nem akarok ebből rendszeres munkát.
- Ohh...kamsaa, kamsaa...
Mikor elment bementem a szobámba, de hála anyáék nem voltak itthon, szóval gyorsan elintézem ezt a dolgot és gyorsan hazajövök. Átöltöztem és a szellem nyomába indultam, egy hatalmas házhoz vezetett, fogalmam sincs, hogy kik laknak itt.
- Erre, erre kérem.- A szellem a kezével mutatta az utat, majd bekopogtam, de senki sem nyitott ajtót, a szellem meg csak úgy itt hagyott egyedül, bárcsak én is betudnék menni csak úgy a falon. majd hirtelen magától kinyitodott az ajtó, lassan beléptem de valami nem tetszett ebben az egészben. A hátam mögött az ajtó magától becsapadót, oda szaladtam, de nem tudtam kinyitni. A hátam mögött pedig valaki állt, nagyon jól tudom. Remegő lábbakkal fordultam meg...és az a lény állt előttem akivel soha többé nem akartam találkozni. A kezében egy baltát fogott, majd hirtelen felém indult.