Csendben figyeltem az eseményeket, majd a csuklyás férfi felém pillantott. Majd visszanézett Park-ra és elköszönt tőle, majd felém indult és megállt előttem. A mind két kezét felemelte és levette a fejéről a csuklyát, majd rám nézett. Meg kell mondanom, hogy szellemhez képest nagyon jól néz ki, persze én nem értek annyira, hogy a lányoknak mi jön be, de ő biztos, hogy sok nőt elcsábított a életében. A szemében már nem az a kék tűz égett mint eddig, hanem átváltotta a mogyoró barna szín. Így nem volt annyira félelmetes, nem mintha ez segítene számomra.
- Beszélgessünk.- Park-ra néztem aki bólintott, majd elindultunk. Hozzánk mehetünk csak, mert valami csendes helyen akart velem beszélni. Mivel anyáék nem voltak itthon így egyenesen felmentünk a szobámba, igaz nem szívesen engedek be idegeneket. Levette magáról a bőrdzsekiét és helyett foglalt az ágyamon. Jól megfigyelhető volt a fehér pólóban a kidolgozott teste, még én is irigykedem rá. Nekem is el kellene kezdenem edzeni egy kicsit. Leültem vele szembe és nem szólalt meg egyből hanem egy kicsit körbe nézett.
- Mióta látod a szellemeket?- Felém nézett és kérdő tekintettel nézett rám.
- Hát...amióta Park-kal találkoztam, olyan egy hónapja, de azóta rémálmok gyötörnek.
- Szóval eddig soha sem láttál, vagy csak nem vettél róluk tudomást?
- Ezt hogy érti?
- Lehet hogy láttál már szellemet, de annyira be volt vegyülve az emberek közé, hogy nem tudtad megkülönböztetni, egy halandóktól.
- Nem az nem lehet...felismertem volna őket.
- Miért? Talán egyből felismerted Park-ot mikor megláttad? Vagy nem?- Elkezdtem gondolkodni, pedig nagyol jól tudtam, hogy igaza van, mivel nem tudtam megmondani Park-ról, hogy szellem. Csak akkor mikor láttam a képen. Vajon már régebben is láttam őket, csak tényleg nem ismertem volna fel őket?
- Mi...vagyok én?
- Ezt én is szeretném tudni, még soha sem halottam egy emberről aki szellemeket lát.
- Te...is szellem vagy?
- Igen az vagyok, de most emberi formában, szóval bárki láthat.
- Ohh...akkor Park is tudna emberi testet ölteni?
- Nem...mert ő nem olyan idős mint én, én több mint kétszáz éves vagyok, míg ő csak húsz éves. Biztos meg akarod kérdezni,hogy miért bántottam az a szellemet az erdő közelében. Hát elmondom, én szellem vadász vagyok és most éppen egy szellemet kergetek, de...ő nagyon makacs egy lény. Mindig mikkor a nyomában vagyok, addigra eltűnik és éppen azt a szellemet fakadtam ki, de semmit sem mondott. Lehet, hogy találkoztál is vele.
- Én...biztos nem.
- A játszótéren...nem ugrik be semmi?
- Ohh...az nem állom volt?
- Nem, az nem állom volt. Hogy nézett ki?
- Félelmetes volt, nagy hosszú fekete haja volt, piros szemek és félelmetes karmok, meg nagy hegyes fogak.
- Igen-igen, ez a csúnyábbik én ne.
- Miért van ennek szebbik is? Az nem lehet, majdnem beszartam a gatyámba.
- Tőlem miért nem félsz?
- Valamiért...melletted mást érzek, tudom hogy halott személy vagy, mégis nekem olyan mintha élő lennél.
- Ki kell deríteni, hogy miért látsz szellemeket.
- Kérdezhetek valamit?
- Mond.
- Hogyan ismeritek egymást Park-kal?
- Még régen találkoztunk, és én belé szerettem.
- De...te halott voltál ő pedig élő, akkor hogy lehetséges ez?
- Nem meg mondtam, hogy tudok emberi alakot ölteni?- Akkor esett le minden, én hülye miért nem jöttem rá? Felállt és felvette a kabátját, majd elköszönt és eltűnt.
Én pedig tovább ültem csendben a szobámba. Vajon láthattam a szellemeket régen is, vagy csak most kezdtem el látni őket? Talán elkellet volna mondanom neki, hogy az a szellem mit mondott nekem. Gyorsan felugrottam és megindultam a biciklimért, majd Park-hoz.
"Park"
Csendben néztem a fákon átszűrődő napfényt ami biztosan nagyon kellemes meleget bocssált ki, közben hallgattam a madarak szónoklását. Hirtelen a távolban egy biciklist pillantottam meg, hirtelen felugrottam és az örömtől egyenesen az ajtónál jelentem meg. Biztos Kris az, vagy talán Seo...ááh ő biztos nem. Az ajtó kinyitódik és Kris gyönyörű arcát pillantottam meg. Majd egy nagy nyuszi féle plüssmacit tartott maga előtt.
- Nekem adód?
- Igen...letegyem vagy megtudod fogni?
- Sajnos nem tudom, de tedd le oda arra a székre.- Odament és letette, igazított rajta, majd elmosolyodott. A kezével megbökte a nyuszi órát és elkezdet beszélni hozzá.
- Jól figyelj kukucska, te mostantól rá fogsz vigyázni, jó? Ha boldogtalan vidítsd fel helyettem is. - Végig néztem ahogy Kris elmondja a mondani valóját az úgy nevezett kukucskának. Nagyon aranyos volt ahogy egy nem élő lénnyel beszélget és ahogy nevetett olyan boldoggá tett. Hirtelen valamit érezni kezem a mellkasomban, de ügye ez nem lehetséges, mert nekem nincs szívem. A kezem magától kezdte el felfedezni Kris tökéletes arcát. Kris felém fordult de nem lökte el a kezem. Először beletúrtam a hajába, ami olyan selymes és puha, majd az óránál kezdtem lefelé haladni az ajkáig, de ott egy pillanatra megálltam és elképzeltem, hogy mit tudnék csinálni vele, de gyorsan megráztam a fejem és eltávolodtam tőle. Kris nagy szemekkel nézte végig, hogy mit csináltam, de a tekintettünk találkozott és gyorsan mind ketten elfordítottuk a fejünket.
- Öhhh...cs csak kíváncsi voltam, hogy milyen egy embert érinteni. mivel már régen nem érintettem embert. Sajnálom.
- Semmi baj, gondoltam hogy ezért, ezért is hagytam. - Gyorsan felállt majd elkezdett körbenézni. Mindent jól megfigyelt, olyan volt mintha nem akarta volna, hogy leolvassak az arcáról valamit.
Fogalmam sincs mi ütött belém, de akkor is olyan jól néz ki. De...mit kellene tennem?
- Park?
- Igen?
- Te is szereted Seot?
- Mi, Seo? Neeem...nekem csak barátom, de nagyon jó. Nem érzek úgy iránta, csak nagyon régen láttam azért voltam meglepődve.
- Hát...ő nem így érez.
- Tudom, ezért száműzték az emberi földre.
- Száműzték, mi, honnét?
- Egy szellem nem maradhat örökké a földön, ha a szellem úgy hal meg hogy nem tudja miért és hogy, akkor kap egy kis időt hogy mindenre rájöjjön és akkor eltűnik végleg a földről. De vannak olyanok akik nem akarják itt hagyni a földet, ezért vannak szellem vadászok mint Seo. Akik szellem vadászok lesznek azok nem tűnnek el, úgy mint egy rendes szellem.
- Szóval ha te rájössz miért haltál meg akkor eltűnsz, és nem lehet belőled szellem vadász?
- Nem így van, ha egy szellem csak több mint ötven éven át még él halála után a földön, akkor ő választhat, vagy örökre elnyeri a föld, vagy beáll a szellem vadászok közé.
- Szóval ha most halsz meg akkor nem választhatsz?
- Így van, én nem lehetnék szellem vadász, de valamiért nem is akarok az lenni. Nekem elég volt a magányos életből, ők pedig ég egy szellemnél is magányosabbak. Ők nem lehetnek szerelmesek egy halandóba, de Seo belém szeretett, és az a szabály ha megtudja az emberi lény ki is valójában és nem fogadja el akkor neki elkel hagynia a csapatott.
- Szóval akkor ő nem is igazi szellem vadász, csak ide-oda bolyong?
- Igen...ha tudtam volna akkor el kellett volna fogadnom, hogy ő ki is valójában, de én is voltam ember és én sem hittem ebben az egész szellemes dologban.
- Nem tudod, hogy hogyan haltál meg?
- Játszunk valamit, elég volt a beszélgetésből.
Mikor Kris elment, egyből megint az az üres érzés tört rám. Ledőltem az ágyra és becsuktam a szemem, de hirtelen hangokat halódtam meg. Gyorsan lementem és az ajtóra szegeztem a tekintetemet, vajon Kris jöhetett vissza. A hang olyan volt mintha karom százai próbálnának utat törni az ajtón keresztül. A hang egyre hangosabb és hangosabb volt, mikor már nem bírtam a fülemre raktam a kezem, de az sem segített rajta, akkor elkiáltottam magam és a hang elcsendesült. A kezemet lassan leengedtem, de még mindig remegett a félelemtől. Akkor a hátam mögött lépteket halottam ami inkább csoszogásra emlékezetezett, majd egyre közeledő sóhajokat. Lassan hátra néztem, de semmit sem láttam, de mikor villámlott egyet egy test jelent meg. Elkiáltottam magam és csak néztem a felém jövő félelmetes alakot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése