10.rész

"Kris"

Nem akartam elhinni amit mondott, először fogalmam sem volt, hogy miről beszél, majd lassan leesett. Még így sem tudom elhinni, még egyszer kell hallanom, hogy talán felfogjam mit jelent a menni szó jelentése. Szóval újra megkérdezte, de ugyan azt a választ kaptam. Próbáltam szólni valamit, de semmi szó sem hagyta el a számat. Lassan felkeltem az ágyról,de közben próbáltam nem figyelni Park-ra aki aggódó szemekkel méregetett. Láttam rajta, hogy tudta előre, hogy ez lesz a reakcióm. Odasétáltam az ablakhoz és csendben néztem kifelé, még azt se vettem észre, hogy Park elhagyta a szobát, hogy egyedül hagyjon gondolkodni. Nem tudom elhinni, hogy ezt elhallgatta előlem. Így is elég nagy fájdalmaim vannak, hogy még nekem is kell titkolnom előle, de ha ezt tudtam volna  nem hagytam volna egyedül. Még is mit csináljak?
Már több órája csak előre meredek ki az ablakon és lent nézem a sok haladó embert, akik hazafelé igyekeznek, hogy minél többet legyenek a szeretteikkel.
Felvettem a kabátom és szó szerint kirohantam a szobából, de Park akkor felkelt és elém állt.
- Beszéljük meg oppa.
- Oppa? Nem vagyok én az, ha az lennék akkor elmondtad volna, hogy titkolhattál el ilyen fontosat nekem?
- Sajnálom, de nem volt szívem elmondani, hiszen olyan boldogan nevettél, hogyan mondhattam volna el?
- Mindegy most elmegyek szívni egy kis levegőt. - Megindultam a kijárat felé, de Park utánam jött és hátulról átölelt.
- Sajnálom...kérlek bocsáts meg, ne veszekedjünk. - Valamiért nem voltam kíváncsi rá, de nem is rá voltam mérges hanem magamra. Hiszen én is képtelen vagyok elmondani, akkor ő, aki újra élhet? Lassan lehámoztam a derekamról a kezét és csendben otthagytam szótlanul. Annyira fáj, hogy szinte belehalok. Lehet hogy a testem egyre gyengébb, de mi van ha véletlen meggyógyulok? Akkor hogyan lehetek vele, ha ő elmegy? Ha tudtam volna, hogy nem lehet velem végig, akkor ezzel kezdtem volna és talán nem kezdtem el volna vele egy kapcsolatot. De most...nincs szívem elküldeni őt, hiszen egyre jobban szerettem.

"Park"

Csendben figyeltem ahogy kilép az ajtón, és ahogy lassan becsukódik mögötte. Olyan érzés tört rám, mintha a régi házban lennék és szellemként figyelném őt, ahogy magamra hagy. Egy könnycsepp hagyja el a szememet, majd utána szaladtam, de mire kiértem nem láttam sehol. Kiszaladtam az utcára, de sehol sincs, merre lehet? Elindultam a szimpatikus oldal felé.
Fogalmam sincs mennyi lehet az idő, de biztos vagyok benne, hogy már egy órája keresem őt. Fázok és egyre jobban gyengülök. Nagyon elfáradtam, de sehol sem találom. A távolban megláttam egy padot, odamentem és leültem közben a távolban lévő párt figyeltem. Olyan boldogok együtt, annyira irigy vagyok rájuk. Bárcsak mi is ilyen boldog lehetnénk. Lassan fájó szível felkeltem és lassan megindultam hazának. De akkor hirtelen a légkör megváltozott. A szél feltámadt és a cseresznye virágok beterítették a földet, majd szúrós tekintetett éreztem meg a hátamon. Tudtam hogy ki áll mögöttem még is féltem. Lassan remegő lábbakkal felé fordultam.
- Ohh...nézzenek oda, tényleg te vagy az. Hehe...hogy lehetséges ez? Hogy lett belőled halandó?
- Mit keresel itt? Neked nem szabadna itt lenned.
- Ahogy neked se...én csak...Kris drága után jöttem.
- Mi? Kris?
- Igen Kris, talán...nem beszél rólam neked? - Csak bólogatni tudtam Kris neve hallatán. Honnét ismeri őt?
- Park drágám...nem lehet ő a tiedé, hiszen ő az enyém.
- Nem tudom miről beszélsz, de ha az enyém akkor a tiéd is lehet, csak gyere vissza.
- SOHA, nem csalsz vissza. És ha kell Kris-et fogom felhasználni, hogy leéljem a száz évemet. Én nem fogok meghalni.
- Hiszen már halott vagy, miért...miért nem vagy képes vissza jönni? Akkor már rég boldogok lehetnénk. Nem kellene itt lennünk a halandók között.
- Mi? Hiszen te is halandó vagy, szóval te beszélsz? És méghozzá szerelmes vagy, szóval neked szar itt az élet, mert nekem nem.
- Seo keres téged, tudod?
- Tudom, de szegényem soha sem tud elkapni. Hehe. Ohh te szegény lány.
- Hagyj engem békén, mert én boldogan fogok élni, míg te sinlőtsz a két világ között.
- Dehogy fogsz boldog lenni. Hiszen Kris megfog halni.
- Mi?
- Nem mondta...ez a gyerek ch ch..
- MIRŐL BESZÉLSZ?
- Kris teste egyre gyengébb lesz... - Mikor mindent elmondott csak előre tudtam meredni, nem akartam felfogni amit az imént hallottam.
A térdeim nem bírtak tovább tartani így leroskadtam a földre, és a fejemet lehajtottam majd hangosan elsírtam magam.

Én bolond, miért nem jöttem rá semmire? Most mit fogunk tenni? Hogyan legyünk boldogok, mikor előre meg volt írva a sorsunk?

"Kris"

Mikor lenyugodtam hazamentem, hogy mindent megbeszéljek Park-jal, de a ház üres volt.
- Park...Park?- Nem jött válasz, a szeme egy cetlit vett észre a hűtőn. Letéptem és mikor elolvastam, nem akartam elhinni. " Lehet, hogy megbánnom, hogy elhagylak téged, de ez azért van mert szeretlek."