Lassan nyitottam ki a szemem mert fogalmam sincs, hogy vajon most hol vagyok, csak arra emlékszem, hogy az a lény tartott felém egy nagy baltával, de akkor minden elsötétült. Most pedig egy hideg földön fekszem ami nyirkos, és olyan bűz van mintha egy döglött állat telepen lennék. Biztos vagyok benne, hogy valami pinceféleségben lehetek, hiszen sehol egy ablak ami csak egy kis fényt bocsáthatna be. Megpróbáltam felkelni, de a kezem és a lábam meg van kötözve, szólni szerettem volna, de a szám is be van ragasztózva. Lassan valahogy ülőhelyzetbe támogattam magam és a hátamat neki nyomtam a hideg falnak. A távolban rágcsálok hangját lehetett hallani, de semmit sem láttam olyan sötét volt idebent. Próbáltam kiszabadítani a kezem, de nem ment mert nagyon erősen van megkötve. Lassan kinyílott az ajtó és egy kis fény bocsájtott be a helyiségbe, de hamar be is csukódott az ajtó így nem sok mindent láttam, hogy pontosan milyen helyen is vagyok. De tudtam, hogy van itt bent valaki aki engem néz a sötétbe. Hirtelen a sötétségben kit piros pont jelent meg, először nem tudtam felfogni mi az, de később jöttem rá, hogy az nem pont vagy folt, hanem két szem. Lassan megindult felém és a szívem egyre gyorsabban kezdet el verni, majd mikor elém ért leguggolt elém és pont az arcom előtt volt a kér pirosan világított szem. Egyre szaporábban vettem a félelem miatt a levegőt, próbáltam elfordulni a tekintette elől, de nem sikerült. Majd a szellem kifújta a levegőt és megéreztem a bűzt amit a rontható hús szagához hasonlítható. Egyre jobban féltem, és nem tudtam megszólalni. Majd egy hideg készt éreztem meg a nyakamon, amitől még a hideg is kirázott, majd a keze lassan felfedeztem az arcomat. Először a hajamba túrt majd az ajkaimra tért, ekkor volt az hogy örültem, hogy van egy tapasz az ajkaimon. Olyan ismerős volt ez az érintés, de nem tudtam hova tenni. A lehelete egyre közelebb éreztem az arcomhoz, és majdnem elhánytam magam a bűztől. Hirtelen minden abba maradt, a piros szemek már nem lebegtek ott előttem és nem érzetem azt a rothadó bűzt sem. Egy kicsit megkönnyebbült, de nem kellet volna, hiszen megint megjelent előttem, de most nem világított a szeme, mert teljes alakját láttam. A fény ami körbe lengte nagyon világított, és bántotta a sötéthez szokott szememet. Maga a lény most egy kicsivel szebb volt mint az első találkozásunkkor. Huszú haja van, és éles körmei vannak, a ruhája pedig szakadt. A haja miatt nem láttam az arcát, vagy talán ő nem akarta, hogy meglássam.
- Kriiis...annyira örülök neked.- Lassan felé lépett, de én összehúztam magam ijedtembe, és láttam rajta, hogy ezt ő is észrevette, mert nem jött tovább.- Ne félj tőlem, nem akarlak bántai...még. De most még nem. Akarsz valamit mondani?-Csak bólintani tudtam, de akkor egyből ott termett előttem és lehúzta a számról a ragasztott. Gyorsa és mély levegőket vettem, hogy véletlen se hányjam el magam ettől a bűztől. Majd könnyes szemekkel felnéztem rá, és akkor látta hogy a félelemtől még a könnyeim is kicsordultak.
- Ohh te szegény, ennyire félsz tőlem? Pedig nem kell, nem bántalak.
- M mit akarsz t tőlem?
- Most még semmit, majd eljön mindennek az ideje. Tudod szépségem...első látásra beléd szeretem, és kellesz nekem.
- Ne ne hazudj nekem, nem ezért vagyok itt. Mond el mit akarsz pontosan?
- Okéé, elmondom neked. A te tested...egyre...jobban...gyengül.
- Mi?
- Mi szellemek megérezzük mikor gyengül egy ember teste, és a tiéd lassan...felmondja a szolgálatot.
- Nem, én egészséges vagyok.
- Azt csak hiszed, a szíved egyre többet fog fájni, majd lassan meg fogsz...halni.
- Nem....nem, én élni fogok sokáig, nem fogok meghalni.
- De igen...nem sokára a tested egyre gyengébb lesz, és a halálod pillanatában az enyém leszel. - Csak rázni tudtam a fejem, nem akarok semmit sem elhinni neki, nem fogok meghalni, most nem. Sokáig fogok élni, és ha meg is halok akkor sem adom oda a testemet egy ilyen szellemnek.
- Miért, miért pont én? Hiszen annyi haldokló ember van a világon.
- De ők nem olyanok mint te, te látsz minket. Te különleges halandó vagy, míg ők csak elvannak a saját kis világukban. Már sok halandó testét elfoglaltam, de nem sokáig tudtam használni őket, mert hamar elkezdtek rothadni, de a tiéd több mint száz évig elfog tartani. És ha már több mint száz éves leszek, akkor nem kell eltűnnöm a világról. Örökké itt maradhatok.
- Szóval ezért van egész, hiszen halott vagy, nem élhetsz csak úgy az emberek között. És minek kell neked egy halandó teste, anélkül is eltudsz élni a földön száz évig.
- Nem, nem tudok, mert a szellem vadászok a nyomomban vannak. De ha egy élő testében élek, akkor nem tudnak hozzám nyúlni. És ha letelt a száz év, akkor téged eltemetlek, én pedig élem az életemet tovább szellem vadászként.
- Miért pont én, biztos vannak rajtam más látnokok is.
- Nincs, egy látnok nem mindig születik, utoljára háromszáz évvel ezelőtt élt egy, de ő is hamar meghalt, mert egy látnok teste nagyon sok tehernek van kitéve, ezért hamar le is gyengül. Ahogy neked is gyengül már.
- Szóval arra vársz, hogy meghaljak?
.- Mondjuk így.
- Akkor minek tartasz itt engem, ha meghalok akkor majd úgy is eljössz értem, akkor legalább eddig had éljem az életemet.
- Mert így feltudom gyorsítani a halálodat, nekem nincs sok időm vissza, Seo a nyomomban van és nem akarok visszatérni ahhoz a cafkához.
- Nem érdekel, ha a testem a tiéd is lesz, akkor legalább had éljem az életemet.
- Rendben, megadom a kérésed, de valamit elmondok neked, először is hiszel a pletykákban?
- Milyen pletykákban?
- Arról a családról, akinek volt két lánya.
- Igen hiszek.
- Ohh értem, akkor csak hogy tud, nem igazak. - Mikor kimondat az utolsó szavakat eltűnt a szemem elől és újra sötétség telepedett a terembe. Meg próbáltam kikötözni a kezem, de nem sikerült, majd az ajtó becsapadót és Seot pillantottam meg.
- Aigoo hát itt vagy.- Kiszabadította a kezem majd a lábam és felsegített állni, hazának mindent elmondtam neki. Mikor egyedül hagyott lefeküdtem az ágyra és előre bámulva figyeltem a fehér plafont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése