A szívem fokozatos kezdet el felgyorsulni, ahogy ez a lény tart felém és vicsorogva nevet rám. A kezeit kitárta maga elé és a karmaival közelített az arcomhoz. A lábaim leragadtak, nem bírtam megmozdulni, csak nagy szemmel nézzem a felém jövő lényt. A nevemet kiáltotta, majd mikor elém ért éreztem a mocskos bűz leheletét. Hirtelen hideg készt éreztem meg a nyakam körül, akkor hangosan elkiáltottam magam és hirtelen felültem az ágyban. Gyorsan végignéztem, hogy hol vagyok. Mit keresek a szobámba, és hogyan jöttem ide vissza, talán mindent álmodtam volna? Az nem lehet, minden olyan elhihető volt. Mindegy, megnyugodtam egy kicsit, hogy csak egy állom volt az egész. Biztos csak rémálom volt, amitől teljesen leizzadtam. Kiszálltam az ágyból és átmásztam hyung-on, aki még mindig békésen horkol. Bementem a fürdőbe és vizet locsoltam az arcomra. Egy kicsivel jobb volt, de nem sokkal. Majd mikor felnéztem a tükörbe, hirtelen ledermedtem mert azt a nőt láttam meg aki az álmomban gyötört. Gyorsan elugrottam ijedtemben és megdörzsöltem a szemem, és utána hála sehol sem láttam. Biztos megbolondultam, az agyamra szállt ez az egész szellem dolog.
***
Másnap reggel egész reggeli közben csak néztem ki a fejemből, nagyon álmos vagyok. Nem tudtam visszaaludni, még mindig annak a rémisztő szellem képét látom magam előtt.
Mikor végeztünk elkísértem hyungot haza, mert szerinte bármikor megtámadhatja egy szellem. Jót nevettem rajta, még hogy ő fél mikor én láttam nem is ő. Hazának vettem az utam mikor elköszöntem tőle, de akkor a távolban éneklést halottam meg. Lassan elindultak a lábaim maguktól és mikor feleszméltem addigra a kísértet háznál találtam magam. Még is mit keres itt és miért jöttem ide? Hirtelen beugrott amit az öreg nő mondott. "Ne akard a sorsodat elkerülni." Talán ennek a lánynak köze van a rémálmaimhoz és mindenhez. Lassan elhatároztam magam és elindultam a bejárathoz, mikor kinyitottam az ajtót nyikorgó hangot adott ki, ahogy minden egyes léptem is. Épphogy beléptem amikor az ajtó magától becsukódott. Már nem ijedtem meg ettől, kezdek hozzászokni ezekhez a dolgokhoz. Éppen szólni készültem a szellem lánynak mikor hangokat halódtam meg a másik szobából. Megindultam felé és akkor pillantottam meg a szellem lányt, aki a régi zongora előtt és énekelt. Nem vette észre, hogy én is itt vagyok. A hangja nagyon kellemes és gyönyörű, és ahogy a zongorával játszott az is nagyon káprázatos volt.
https://www.youtube.com/watch?v=AMdiMo8Icfs
Most ahogy elnézem nagyon megsajnáltam. Milyen magányos lehetett itt élni egyedül? Elkezdtem közeledni felé, de a parketta nagyon recsegett alattam, így felém kapta a tekintettét. De ahogy hirtelen rám nézett, egy könnycsepp gördült le az arcán. Egy szellem aki sír? Mikor felismert lágy mosoly terült az arcára, és most vettem észre, hogy egyáltalán nem félelmetes, sőt nagyon gyönyörű. A szívem hirtelen gyorsabban kezdte el bennem pumpálni a vért, ami az arcomhoz ért. Éreztem hogy elpirultam szóval gyorsan megindultam felé és mellé ültem. Mikor ránéztem nagy szemekkel nézett rám és olyan tekintete volt ami azt sugallta, hogy mi történt vele, hogy így mellém mert ülni. Elnevettem magam és mosolygó arccal néztem rá.
- Most azt kérdezed magadban, hogy miért nem fél tőlem és miért jött ide? Eltaláltam?
- Igen...te...tényleg itt vagy? Nem hallucinálok?
- Egy szellem, hogyan képes hallucinálni?
- Mi szellemek nem olyanok vagyunk mint amilyennek az emberek leírnak.
- Oho értem én. Akkor milyen? ...várj, ne mondj semmit. Akkor ehhez biztos köze van annak, hogy megtudsz érinteni dolgokat.
- Nem...
- Nem? Akkor hogyan lehetséges, és egy szellem hogy tud sírni?
- Sok a kérdés egyszerre.
- Ohh igaz, hiszen van időnk mint a tenger.
- Mi?
- Gondolkoztam, tényleg fura, hogy hirtelen látok egy szellemet, de beletörődtem. És kíváncsi vagyok a történetedre, és hogy egy szellem milyen valójában?
- Szóval eljössz minden nap hozzám?
- Igen...ha tudok minden nap eljövők hozzád.- A szellem lány elmosolyogta magát és elkezdet egy vidám dalomat játszani a zongorán.
***
Ahogy az enyhe szél simítja az arcomat, olyan mintha minden egyes gondom elmúlt volna. És olyan jó érzés ahogy a nap melege rávetül az arcomra. Közben ellátok olyan messze amilyen messze csak lehet, még Szöult és látom innét.
- Hmm...mindig mikor magányos voltam kiültem ide a tetőre. Igaz nem érzem a meleget és a hideget, de még is olyan kellemes. És látod innét Szöult, tudod mindig is elakartam oda jutni. Kíváncsi voltam milyen a nagy városban lakni. De sajnos nem tudtam oda eljutni, mert hamar meghaltam.
- De hiszen itt volt a rengeteg idő, simán elmehettél volna oda, csak azt az eltűnési trükköt kellene használnod.
- Nem lehet, minden szellem be van zárva oda ahol meghalt. Én...nem tudom elhagyni a házat. Örülök hogy még ide kijöhetek.
-Ohh...ezt nem tudtam. Hogyan érinted meg a dolgokat?
- Csak azt a dolgokat tudom megérinteni amit halálom előtt használtam.
- Értem, de...hogyan tudtál sírni?
- Hehe...miért ne lehetne? Én is ember voltam, ahogy most te. Csak meghaltam az nem azt jeleni, hogy elvesztettem az emberi énemet.
- Értem...és mi az igazi neved?
- Park Shin Hye, de szólíts csak Park-nak és neked?
- Kris, csak így simán, nem szeretem a nevemet.
- Nagyon boldog vagy, köszönöm hogy a barátom leszel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése