1.rész Az elhagyatott ház

"Kris"

Én és a két barátom lassan közelítettünk a ház felé, nem akartunk zajt csapni. Minél közelebb értünk annál jobban féltünk. Természetesen én mentem elől mint mindig, pedig én egyáltalán nem akartam ide jönni. Mivel olyan pletyka kering erről a házról amiről még a láthatatlan szőr is feláll a hátamon. Mikor az ajtóhoz értünk hyung megragadta a kabátom szélét.

- Várj...mi van ha a pletyka igaz?

- Most olyan mindegy ha itt vagyunk akkor menjünk be.-Mondta hátunk mögött Min. 

Majd mind ketten hátra néztünk, komolyan mondom, hogy mi fiúk jobban félünk mint ő, pedig ő lány. Lassan rátettem a kezem a kilincsre, de hozzá se kellet érnem, mert magától kinyitódott. Mind hárman hátra ugrottunk ijedtünkbe. Mikor teljesen kinyitódik lassan lépkedtünk befelé, a lámpákat bekapcsoltuk mert sötét volt bent. Ahogy egyre beljebb hallattunk annál jobban féltem és egyben izgultam. Hyung és Min szorosan haladtak a nyomomban. A felfelé vettük az irányt és felfelé egy hatalmas lépcső vezetett fel, ami egy kicsit elvolt már korhadva. Minden egyes léptünk hallatszott az öreg parkettán. Olyan elhagyatott itt minden, de mióta nem él itt senki azóta ide senki sem mert bejönni, hiszen egy szellemről beszélnek aki itt él. Persze én egyáltalán nem hiszek benne...és remélem tényleg nem igaz. Minden kép és bútor nagyon régi, szinte már antiknak nevezhető. De minden tiszta por volt és pókháló. A pletykák szerint az itt élő család hamar kihalt egy betegségben, de mások szerint ez nem igaz. A pletyka úgy szól, hogy négyen éltek ebben a házban, természetesen volt egy idősebb nő és férj, akiknek két gyermekük volt. Az idősebbik lány állítólag szebb volt, így a család őt vitték magukkal mindenhová és benne látták a jövőt. Míg a kisebbik nem volt olyan szép és tehetséges így ő a hátérbe került. De állítólag szerelmes volt a szomszéd fiúba aki a nővérét szerette. Majd mindenből elege lett és megölte a húgát, majd a család többi tagját és a bánat megölte saját magát. Ez a pletyka szól a mi kis városunkban.

Mikor felértünk egy nagy folyosót pillantottunk meg, ahonnét sok ajtó nyílik. 

- Okéé...én megyek Min-nel jobbra, te balra Kris.

- Miért én menjek egyedül? 

- Mert te nem fosol annyira mint én.  

Mikor elindultak jobbra én balra vettem az irányt és azon imádkoztam, hogy ne ezen az oldalon legyen a kisebbik lány szobája. Az első ajtó egy fürdő szerűségbe vezetett. Majd a második ajtó egy szobába vezetett, mivel sötét volt így szinte semmit sem láttam, de a távolban kitapogattam egy gyertyát, gyorsan elővettem a gyufámat majd meggyújtottam. Nem sok fényt adott, de ez is jobb mint a semmi. Huu...egy kicsit félelmetes ez a szoba.

Csak a gyertya világított és a hold fénye ami bevilágított az ablakon. Talán ez a szoba lehetett a szülők helye. Látszik hogy nagyon régi helyiség, kb. olyan húsz éves stílust viselt. Az asztalon egy képet pillantottam meg, amin egy pár volt és egy fiatal lány. De itt csak hárman voltak, akkor a másik lány biztos lemaradt. Gyorsan megnéztem a lányt persze ami látszott, de nem lehetett olyan csúnya, ha jobban megnézem. 

- Hallá ez nem a lány szobája. Huu...megkönnyebbültem. Most már nem félek annyira...

- Miért félsz?

Ijedtemben elkiabáltam magam és lassan megfordultam, mond hogy Min az. Mikor kilencven fokot megtettem, lassan kinyitottam a szemem, de akkor tárva maradt a szám. Egy ismeretlen lány állt előttem, aki engem néz nagy szemekkel. A lány maga nagyon szép volt a régi ruhákban és frizurával. A kezemet felemeltem és remegő kézzel mutattam rá.

- Ki..ki ki vagy?

- Te...látsz engem?

- Mi mi miért, ta talán nem kellene? Csak hogy tud...ne nem hi hi hiszek a szellemekben, szóval ne illesztgess. 

Közelebb jött elém, de nem láttam hogy mikor és hogy, talán annyira félek, hogy hallucinálok. 

- Te...látsz engem?

- Jáá...miért kérdezed ezt mindig tőlem? Miért talán van valaki más rajtad kívül? Ne nevettess. 

- Hé Kris...

- Mi van? Ohh hyung, megijedtem. Mikor jöttetek ide?

- Nem rég, de...te kivel beszéltél?

- Mi? Hogy érted?

- Ohh talán magadban?

Nem értettem hogy miről beszél hiszen itt áll előttem ez a lány aki még mindig engem bámul. 

- Hé hyung ne ijesztgess, hiszen itt van ez a furcsa lány aki még mindig engem BÁMUL. 

Rákiabáltam amitől meglepődött. 

- Mi? Nincs ott senki sem Kris, te most meg akarsz minket félemlíteni? Ohh értem én...

- Mi? Nem...tényleg itt van egy lány? Ti most szórakoztok velem?

- Szóval Kris a neved idegen?- A lány elmosolyogta magát és én kezdtem félni tőle. 

Majd akkor ismertem fel, hogy honnét ismerős nekem. Gyorsan megnéztem a képet amin a lány van, felemeltem és egyszer a képet néztem egyszer pedig a lányt. Akkor ismertem fel, hogy egy ez a lány a képen.

- Az nem lehet..nem, nem, nem....te te...ááááá.- Gyorsan kiszaladtam  a szobából egyenesen ki az udvarra, halottam hogy Min és hyung kiabálnak utánam, de annyira félek, hogy nem bírtam megállni. Majd mikor kiértem az erdő szélére akkor álltam meg kifújni a levegőt. Majd utolértek a többiek.

- Héé...fhu...hogyan futhatsz ilyen gyorsan? 

- Tii...nem...láttátok? Komolyan?

- Mit is?

Mikor végre kaptam levegőt felegyenesedtem és mindent elmondtam nekik, de ők csak néztek csendben és ki lehetett olvasni a tekintetükből, hogy én megbolondultam. 

- Mi van? Te...láttad azt a lányt aki a képen volt?

- Igen, hyung tényleg láttam, nem viccelek. Soha sem beszéltem magamban, ti is jól tudjátok. 

- Oké, oké nyugodj meg, Biztos annyira féltél, hogy hallucináltál.

- Ohh... igazad van, biztos. 

- Most menjünk haza.

Mind hárman elindultunk haza, de engem nem hagy nyugodni ez az egész. Mi van ha amit láttam valódi volt? Akkor most engem kisérteni fog? Nem...nem lehet, biztos csak képzelődtem. 

Holnap meg kell róla bizonyosodnom, ha nappal van úgy nem fogok annyira félni. 

***

Másnap reggel holtkomásan ébredtem fel, nem is...hiszen be se csuktam a szemem. gyorsan reggeliztem, majd elköszöntem a szüleimtől és egyedül nekivágtam a sűrű erdőnek. Mikor kiértem a házhoz mély levegőt vettem és bementem. Semmi különöset nem láttam, biztos vagyok benne, hogy hallucináltam. 

Éppen el akartam menni, mikor hideg áramlatot éreztem meg és egy hideg készt éreztem meg a vállamon. 

- Megint itt vagy?

- Áááá...- Olyan gyorsan kezdtem el futni amilyen gyorsan csak lehet. Ki akartam menni, de valamiért nem tudtam kinyitni az ajtót és összevissza rángattam a kilincset. De mikor leeset, hogy nincs kiút megfordultam és a hátamat neki nyomtam a hideg ajtónak. A távolból csak a lány hangját halottam ahogy a nevemet ismételgeti. 

- Kriis...Kriiis...ne menj eeel...hol vagy?

Nem lehet, nem lehet...biztos valami bajom van, csak nem jöttem rá eddig. Hirtelen a lány állt előttem...nem tudtam megmozdulni csak néztem ahogy engem néz. 

- Hát itt vagy, meg vagy..hihi.

- Te... szellem vagy?

- Igen.

- Az nem lehet...nem, nem...

- De igen, az vagyok. 

- Bizonyítsd be. 

- Okéé. - Hirtelen eltűnt előttem, majd fent a lépcsőn öltött testet.  

- Oké, ez még nem bizonyít semmit sem. Ha igaz... akkor nem tudsz megfogni semmit sem.

Megindult felém és a búja mosoly eltűnt az arcáról és komolyság jött a helyére. Nagyon közel jött hozzám, de nem állt meg hanem csak jött, jött és hirtelen átment rajtam. Akkor ismertem be, hogy ő tényleg szellem.

- Én most...

Hirtelen a sötétséget észleltem, majd elájultam.