3.rész Legyünk barátok.

"Kris"

A szívem fokozatos kezdet el felgyorsulni, ahogy ez a lény tart felém és vicsorogva nevet rám. A kezeit kitárta maga elé és a karmaival közelített az arcomhoz. A lábaim leragadtak, nem bírtam megmozdulni, csak nagy szemmel nézzem a felém jövő lényt. A nevemet kiáltotta, majd mikor elém ért éreztem a mocskos bűz leheletét. Hirtelen hideg készt éreztem meg a nyakam körül, akkor hangosan elkiáltottam magam és hirtelen felültem az ágyban. Gyorsan végignéztem, hogy hol vagyok. Mit keresek a szobámba, és hogyan jöttem ide vissza, talán mindent álmodtam volna? Az nem lehet, minden olyan elhihető volt. Mindegy, megnyugodtam egy kicsit, hogy csak egy állom volt az egész. Biztos csak rémálom volt, amitől teljesen leizzadtam. Kiszálltam az ágyból és átmásztam hyung-on, aki még mindig békésen horkol. Bementem a fürdőbe és vizet locsoltam az arcomra. Egy kicsivel jobb volt, de nem sokkal. Majd mikor felnéztem a tükörbe, hirtelen ledermedtem mert azt a nőt láttam meg aki az álmomban gyötört. Gyorsan elugrottam ijedtemben és megdörzsöltem a szemem, és utána hála sehol sem láttam. Biztos megbolondultam, az agyamra szállt ez az egész szellem dolog.

***

Másnap reggel egész reggeli közben csak néztem ki a fejemből, nagyon álmos vagyok. Nem tudtam visszaaludni, még mindig annak a rémisztő szellem képét látom magam előtt.
Mikor végeztünk elkísértem hyungot haza, mert szerinte bármikor megtámadhatja egy szellem. Jót nevettem rajta, még hogy ő fél mikor én láttam nem is ő. Hazának vettem az utam mikor elköszöntem tőle, de akkor a távolban éneklést halottam meg. Lassan elindultak a lábaim maguktól és mikor feleszméltem addigra a kísértet háznál találtam magam. Még is mit keres itt és miért jöttem ide? Hirtelen beugrott amit az öreg nő mondott. "Ne akard a sorsodat elkerülni." Talán ennek a lánynak köze van a rémálmaimhoz és mindenhez. Lassan elhatároztam magam és elindultam a bejárathoz, mikor kinyitottam az ajtót nyikorgó hangot adott ki, ahogy minden egyes léptem is. Épphogy beléptem amikor az ajtó magától becsukódott. Már nem ijedtem meg ettől, kezdek hozzászokni ezekhez a dolgokhoz. Éppen szólni készültem a szellem lánynak mikor hangokat halódtam meg a másik szobából. Megindultam felé és akkor pillantottam meg a szellem lányt, aki a régi zongora előtt és énekelt. Nem vette észre, hogy én is itt vagyok. A hangja nagyon kellemes és gyönyörű, és ahogy a zongorával játszott az is nagyon káprázatos volt.
https://www.youtube.com/watch?v=AMdiMo8Icfs
Most ahogy elnézem nagyon megsajnáltam. Milyen magányos lehetett itt élni egyedül? Elkezdtem közeledni felé, de a parketta nagyon recsegett alattam, így felém kapta a tekintettét. De ahogy hirtelen rám nézett, egy könnycsepp gördült le az arcán. Egy szellem aki sír? Mikor felismert lágy mosoly terült az arcára, és most vettem észre, hogy egyáltalán nem félelmetes, sőt nagyon gyönyörű. A szívem hirtelen gyorsabban kezdte el bennem pumpálni a vért, ami az arcomhoz ért. Éreztem hogy elpirultam szóval gyorsan megindultam felé és mellé ültem. Mikor ránéztem nagy szemekkel nézett rám és olyan tekintete volt ami azt sugallta, hogy mi történt vele, hogy így mellém mert ülni. Elnevettem magam és mosolygó arccal néztem rá.
- Most azt kérdezed magadban, hogy miért nem fél tőlem és miért jött ide? Eltaláltam?
- Igen...te...tényleg itt vagy? Nem hallucinálok?
- Egy szellem, hogyan képes hallucinálni?
- Mi szellemek nem olyanok vagyunk mint amilyennek az emberek leírnak.
- Oho értem én. Akkor milyen? ...várj, ne mondj semmit. Akkor ehhez biztos köze van annak, hogy megtudsz érinteni dolgokat.
- Nem...
- Nem? Akkor hogyan lehetséges, és egy szellem hogy tud sírni?
- Sok a kérdés egyszerre.
- Ohh igaz, hiszen van időnk mint a tenger.
- Mi?
- Gondolkoztam, tényleg fura, hogy hirtelen látok egy szellemet, de beletörődtem. És kíváncsi vagyok a történetedre, és hogy egy szellem milyen valójában?
- Szóval eljössz minden nap hozzám?
- Igen...ha tudok minden nap eljövők hozzád.- A szellem lány elmosolyogta magát és elkezdet egy vidám dalomat játszani a zongorán.

***

Ahogy az enyhe szél simítja az arcomat, olyan mintha minden egyes gondom elmúlt volna. És olyan jó érzés ahogy a nap melege rávetül az arcomra. Közben ellátok olyan messze amilyen messze csak lehet, még Szöult és látom innét.
- Hmm...mindig mikor magányos voltam kiültem ide a tetőre. Igaz nem érzem a meleget és a hideget, de még is olyan kellemes. És látod innét Szöult, tudod mindig is elakartam oda jutni. Kíváncsi voltam milyen a nagy városban lakni.  De sajnos nem tudtam oda eljutni, mert hamar meghaltam.
- De hiszen itt volt a rengeteg idő, simán elmehettél volna oda, csak azt az eltűnési trükköt kellene használnod.
- Nem lehet, minden szellem be van zárva oda ahol meghalt. Én...nem tudom elhagyni a házat. Örülök hogy még ide kijöhetek.
-Ohh...ezt nem tudtam. Hogyan érinted meg a dolgokat?
- Csak azt a dolgokat tudom megérinteni amit halálom előtt használtam.
- Értem, de...hogyan tudtál sírni?
- Hehe...miért ne lehetne? Én is ember voltam, ahogy most te. Csak meghaltam az nem azt jeleni, hogy elvesztettem az emberi énemet.
- Értem...és mi az igazi neved?
- Park Shin Hye, de szólíts csak Park-nak és neked?
- Kris, csak így simán, nem szeretem a nevemet.
- Nagyon boldog vagy, köszönöm hogy a barátom leszel.

2.rész Megbolondultam!!

"Kris"
Mikor a tudatomnál voltam, hirtelen nem tudtam, hogy hogyan aludtam el. A szememet még egy kis ideig csukva tartottam mert vissza kellett pörgetnem az emlékeket. Hol is kezdődik...talán ott, hogy felkeltem majd reggeliztem és elindultam a kísértett házhoz, de miért mentem oda? Majd beléptem és körbe néztem, de semmi különöset nem láttam, majd mikor elindultam valaki megfogta a vállamat...ki lehet az? Még jobban elkezdtem gondolkodni, majd minden egyes részlet beugrott, ahogy a lány szelleme átsiklott a testemen. Gyorsan kinyitottam a szemem és akkor vettem észre, hogy nem otthon vagyok...hanem...a kísértett házban.
Kiugrottam az ágyból és elkezdtem futni, de akkor vettem észre, hogy nincs rajtam cipő. Ki vehette le, talán a szellem lány? Nem az nem lehet, hiszen ö nem tud megérinteni. Gyorsan körbenéztem és az ágy mellet megpillantottam a két cipőmet. Gyorsan odamentem és felvettem, csak had mennyek el innét és ne kelljen ide visszajönnöm, mert abba belehalok. megindultam az ajtó felé, de akkor egy nagy fény jelent meg előttem ami testet öltött előttem.
- Kriiiis, felébredtél? Már azt hittem, hogy meghaltál?
- Ne ne ne gyere a közelembe. Hallod?- Elkezdtem hátrálni, de mikor az ágynak ütköztem a szellem hirtelen megindult felém, én pedig gyorsan átmásztam az ágyon. Majd kitartottam a kezem magam elé.
- Mondtam, hogy ne gyere közelebb.
- Félsz tőlem?
- Még kérdezed, ki ne félne egy szelemtől? Hiszen szellemek nem léteznek.
- De... magad is látod. Nem kell félned tőlem mert egyáltalán nem akarlak bántani.
- Mi? Tényleg?
- Ha akartalak volna akkor már rég bánthattalak volna, hiszen az egész éjszakát átaludtad.
- Egész éjjel... itt voltam?
- Igen.
- Oké...akkor...én most...szépen, lassan elmegyek...és mindent elfelejtek ami itt történt. ÉN...nem láttam semmit sem.- Megindultam lassan lépkedve, de a kezemet még mindig magam előtt tartottam a biztonság kedvéért. A szellem végig követett a tekintetével, majd mikor az ajtóhoz értem rátettem a kezem és gyorsan kinyitottam, majd lerohantam az emeltről egyenesen a kijárathoz. Épp kinyitottam mikor a szellem hangját halottam meg a hátam mögött.
- Kérlek...ne menj el.- Hirtelen ledermedtem, mivel a hangjában szomorúságot véltem felfedezni. Az nem lehet ügye, hiszen a szellem nem éreznek semmit sem. Lassan előre tettem a jobb lábamat, de akkor megint megszólalt a lány.
- Kérlek...- Gyorsan kifújtam a levegőt és felé pillantottam, akkor láttam meg milyen is az igazi én ne. Egy szellem aki egyedül él ebben a hatalmas elhagyatott házban, aki csak egy kis társaságra vágyik semmi másra.
- Mit szeretnél? Tudod...nekem el kell mennem, én nem itt élek. Nekem van családom, hazám. Biztos aggódnak már, hogy hol vagyok. Sajnálom, de... én nem maradhatok itt.
- Csak...néha...nem tudnál eljönni ide?
- Eljönni? Minek?
- Tudod...én nagyon magányos vagyok, nincs itt senki, csak én. Ha véletlen valaki erre járt azzal sem tudtam így beszélni mint veled, mert te vagy az első aki engem lát. Tudod milyen boldog vagyok, hogy van valaki akivel tudok így beszélni? Csak...néha gyere el.
- Tudod nekem most ki kell tisztítanom a fejem, mivel hirtelen olyat láttok amit eddig el sem tudtam képzelni. Sajnálom, de én most nem maradhatok és lehet, hogy nem is leszek képes visszajönni ide, szóval ne várj engem.- Gyorsan megfordultam és kimentem a friss levegőre, majd megindultam a haza felé tartó útnak. Még egyszer visszapillantottam az ajtóhoz ahol még mindig a szellem lány állt, és szomorúan nézett engem, majd az ajtó lassan elkezdet becsukódni és úgy kezdet eltűnni előlem az a szomorú arc. Miért fáj a mellkasom, nem kellene így éreznem, de még is valamiért sajnálom.

***
(Két héttel később) 

Éppen hazafelé tartottam mikor egy kutya szaladt ki elém, én pedig elestem a biciklimmel. Gyorsan elkáromkodtam magam, majd összeszedtem a papírokat amit szanaszét fújta a szél.
- Aigoo...még kell lennie egynek. Hol van?
Körbenéztem és megláttam egy padnál, lehajoltam érte, de akkor pillantottam meg egy, majd kettő lábat. Lassan felnéztem közbe végig mértem az előttem állót. Mikor felismertem, hogy csak egy idősebb hölgy, gyorsan meghajoltam.
- Elnézést, de az a kutya...mindegy, sajnálom.
- Semmi baj kedves.
Még egyszer meghajoltam, majd elindultam a biciklim felé, de akkor az öreg hölgy utánam szólt.  
- Ne akard a sorsodat elkerülni.
Gyorsan visszanéztem, de addigra nem volt sehol. Tényleg kezdek megbolondulni. Mikor hazaértem hyung  fogadott engem, gyorsan leültettek majd odaadott nekem egy képet.
- Mi ez?
- Egy kép, gyorsan nézd meg, felismered valamelyik lányt rajta?- Hyung közelebb jött hozzám és nagy szemekkel nézet engem, ahogy vizsgálom a képeket. Minél jobban nézem nem veszek rajta észre semmi ismerőst, majd akkor vettem észre egy lányt a fa mellet, ahogy a négy lányt nézi a távolból.
- Ohh...ez az a lány.
- Felismerted? Igen ő az a lány aki abban a házban élt, akit szerinted láttál. Szóval tényleg láttad?
- Mi?
- Azért hoztam ide mert kíváncsi voltam, hogy tényleg igaz-e? A nagyi van ezen a képen és megkérdeztem, hogy ki ez a lány? Azt mondta, hogy akikről a pletyka szól. Gyorsan gondoltam elhozom neked. Tényleg láttad a szellemét?
- Ha igent mondok akkor bolondnak fogsz hinni?
- Talán...
- Akkor nem láttam.
- Kriiis, most komolyan válaszolj. - Hyung rázta a vállamat és kérdően nézett rám.
- Oké, feladom. Igen láttam, de nem vicceltem, tényleg ott volt az orom előtt.
- Komoly, aztaaa...Kris te akkor velemi szellem látó vagy, láttál már másik szellemet? - Hyung nagyon be volt indulva, ahogy mindet kifaggatott belőlem. Majd mindent elmondtam a lányról és mikor visszamentem oda, majd a fura öregasszonyról, közben hyung nagy szemekkel és tátott szájjal hallgatott végig amit meséltem neki, közbe néha-néha bólintott.
- Wow, akkor... léteznek szellemek.
- Úgy tudtam te félsz tőlük.- Hirtelen minden kíváncsiság eltűnt az arcáról és félelem váltotta le. Majd megragadta a ruhám és úgy nézett rám mint a Srek-ben a macska.
- Kriiis, had maradjak itt veled...úgy érzem minden este beszarok a félelemtől.
- Jáá, hyung nekem van életem és nem a te kis szaros seggedet akarom pátyolgatni. Most pedig menj haza.
- Neeem, félek...akkor legalább csak most had maradjak éjszakára.- Még jobban könyörgött mint egy ötéves, de lehámoztam magamról a kezét és eltoltam tőlem.
- Nem, és kész, menj haza.
- De már sötét van...ha, mi van ha valami behúz a sötétbe? És megeszi a májamat?
- Ilyen nem fog megtörténni, mivel a szellemek nem olyanok mint a filmekben, amúgy meg azok a zombik, azok meg nem léteznek.
- Honnan tudod, a szellemekben sem hittél még ezelőtt, ha ők léteznek lehet, hogy zombik is, vagy talán...haa, vérfarkas vagy vámpíír.
- Fejezd be, olyan vagy mint egy ötéves. Ha tudtam volna nem mondtam volna neked semmit.
Végül is megengedtem, hogy itt aludjon, de én nem tudok miatta aludni mivel folyamatosan horkol. Szóval ledobtam magamról a takarót és kimentem levegőzni. Milyen csendes az az éjszaka is, sehol senki csak a kutyák ugatását lehet hallani. Majd hirtelen a sarkon egy foltot láttam, de nem tudtam megmondani mi az. Majd hirtelen a nevemet halódtam meg, ahogy az éneklik.
"Kriiiis, ohh Kriis én hercegeeem gyerre és ments meg."
Hirtelen megint a félelmet érzetem a szívembe, de kíváncsi vagyok ki énekel. Vagy lehet hogy csak hallucinálok? Mindegy meg kell bizonyosodnom róla. Felvettem a kabátom és a cipőm majd a hang irányába vettem az utam. De a hang egyre távolodót tőlem, majd mikor a játszótérre értem a hang hangosabb lett.
"Hát eljöttél hercegem."
A hang irányába fordultam és a hintánál egy szellem állt, aki gúnyos mosollyal nézet végig rajtam. De ez a szellem nem olyan volt mint az a lány szellem a házban, nem ő sokkalta másabb volt. Ő sokkalta...félelmetesebb volt. Mikor rám nevetett éles fogak jelentek meg a szájába és felém lendült.

1.rész Az elhagyatott ház

"Kris"

Én és a két barátom lassan közelítettünk a ház felé, nem akartunk zajt csapni. Minél közelebb értünk annál jobban féltünk. Természetesen én mentem elől mint mindig, pedig én egyáltalán nem akartam ide jönni. Mivel olyan pletyka kering erről a házról amiről még a láthatatlan szőr is feláll a hátamon. Mikor az ajtóhoz értünk hyung megragadta a kabátom szélét.

- Várj...mi van ha a pletyka igaz?

- Most olyan mindegy ha itt vagyunk akkor menjünk be.-Mondta hátunk mögött Min. 

Majd mind ketten hátra néztünk, komolyan mondom, hogy mi fiúk jobban félünk mint ő, pedig ő lány. Lassan rátettem a kezem a kilincsre, de hozzá se kellet érnem, mert magától kinyitódott. Mind hárman hátra ugrottunk ijedtünkbe. Mikor teljesen kinyitódik lassan lépkedtünk befelé, a lámpákat bekapcsoltuk mert sötét volt bent. Ahogy egyre beljebb hallattunk annál jobban féltem és egyben izgultam. Hyung és Min szorosan haladtak a nyomomban. A felfelé vettük az irányt és felfelé egy hatalmas lépcső vezetett fel, ami egy kicsit elvolt már korhadva. Minden egyes léptünk hallatszott az öreg parkettán. Olyan elhagyatott itt minden, de mióta nem él itt senki azóta ide senki sem mert bejönni, hiszen egy szellemről beszélnek aki itt él. Persze én egyáltalán nem hiszek benne...és remélem tényleg nem igaz. Minden kép és bútor nagyon régi, szinte már antiknak nevezhető. De minden tiszta por volt és pókháló. A pletykák szerint az itt élő család hamar kihalt egy betegségben, de mások szerint ez nem igaz. A pletyka úgy szól, hogy négyen éltek ebben a házban, természetesen volt egy idősebb nő és férj, akiknek két gyermekük volt. Az idősebbik lány állítólag szebb volt, így a család őt vitték magukkal mindenhová és benne látták a jövőt. Míg a kisebbik nem volt olyan szép és tehetséges így ő a hátérbe került. De állítólag szerelmes volt a szomszéd fiúba aki a nővérét szerette. Majd mindenből elege lett és megölte a húgát, majd a család többi tagját és a bánat megölte saját magát. Ez a pletyka szól a mi kis városunkban.

Mikor felértünk egy nagy folyosót pillantottunk meg, ahonnét sok ajtó nyílik. 

- Okéé...én megyek Min-nel jobbra, te balra Kris.

- Miért én menjek egyedül? 

- Mert te nem fosol annyira mint én.  

Mikor elindultak jobbra én balra vettem az irányt és azon imádkoztam, hogy ne ezen az oldalon legyen a kisebbik lány szobája. Az első ajtó egy fürdő szerűségbe vezetett. Majd a második ajtó egy szobába vezetett, mivel sötét volt így szinte semmit sem láttam, de a távolban kitapogattam egy gyertyát, gyorsan elővettem a gyufámat majd meggyújtottam. Nem sok fényt adott, de ez is jobb mint a semmi. Huu...egy kicsit félelmetes ez a szoba.

Csak a gyertya világított és a hold fénye ami bevilágított az ablakon. Talán ez a szoba lehetett a szülők helye. Látszik hogy nagyon régi helyiség, kb. olyan húsz éves stílust viselt. Az asztalon egy képet pillantottam meg, amin egy pár volt és egy fiatal lány. De itt csak hárman voltak, akkor a másik lány biztos lemaradt. Gyorsan megnéztem a lányt persze ami látszott, de nem lehetett olyan csúnya, ha jobban megnézem. 

- Hallá ez nem a lány szobája. Huu...megkönnyebbültem. Most már nem félek annyira...

- Miért félsz?

Ijedtemben elkiabáltam magam és lassan megfordultam, mond hogy Min az. Mikor kilencven fokot megtettem, lassan kinyitottam a szemem, de akkor tárva maradt a szám. Egy ismeretlen lány állt előttem, aki engem néz nagy szemekkel. A lány maga nagyon szép volt a régi ruhákban és frizurával. A kezemet felemeltem és remegő kézzel mutattam rá.

- Ki..ki ki vagy?

- Te...látsz engem?

- Mi mi miért, ta talán nem kellene? Csak hogy tud...ne nem hi hi hiszek a szellemekben, szóval ne illesztgess. 

Közelebb jött elém, de nem láttam hogy mikor és hogy, talán annyira félek, hogy hallucinálok. 

- Te...látsz engem?

- Jáá...miért kérdezed ezt mindig tőlem? Miért talán van valaki más rajtad kívül? Ne nevettess. 

- Hé Kris...

- Mi van? Ohh hyung, megijedtem. Mikor jöttetek ide?

- Nem rég, de...te kivel beszéltél?

- Mi? Hogy érted?

- Ohh talán magadban?

Nem értettem hogy miről beszél hiszen itt áll előttem ez a lány aki még mindig engem bámul. 

- Hé hyung ne ijesztgess, hiszen itt van ez a furcsa lány aki még mindig engem BÁMUL. 

Rákiabáltam amitől meglepődött. 

- Mi? Nincs ott senki sem Kris, te most meg akarsz minket félemlíteni? Ohh értem én...

- Mi? Nem...tényleg itt van egy lány? Ti most szórakoztok velem?

- Szóval Kris a neved idegen?- A lány elmosolyogta magát és én kezdtem félni tőle. 

Majd akkor ismertem fel, hogy honnét ismerős nekem. Gyorsan megnéztem a képet amin a lány van, felemeltem és egyszer a képet néztem egyszer pedig a lányt. Akkor ismertem fel, hogy egy ez a lány a képen.

- Az nem lehet..nem, nem, nem....te te...ááááá.- Gyorsan kiszaladtam  a szobából egyenesen ki az udvarra, halottam hogy Min és hyung kiabálnak utánam, de annyira félek, hogy nem bírtam megállni. Majd mikor kiértem az erdő szélére akkor álltam meg kifújni a levegőt. Majd utolértek a többiek.

- Héé...fhu...hogyan futhatsz ilyen gyorsan? 

- Tii...nem...láttátok? Komolyan?

- Mit is?

Mikor végre kaptam levegőt felegyenesedtem és mindent elmondtam nekik, de ők csak néztek csendben és ki lehetett olvasni a tekintetükből, hogy én megbolondultam. 

- Mi van? Te...láttad azt a lányt aki a képen volt?

- Igen, hyung tényleg láttam, nem viccelek. Soha sem beszéltem magamban, ti is jól tudjátok. 

- Oké, oké nyugodj meg, Biztos annyira féltél, hogy hallucináltál.

- Ohh... igazad van, biztos. 

- Most menjünk haza.

Mind hárman elindultunk haza, de engem nem hagy nyugodni ez az egész. Mi van ha amit láttam valódi volt? Akkor most engem kisérteni fog? Nem...nem lehet, biztos csak képzelődtem. 

Holnap meg kell róla bizonyosodnom, ha nappal van úgy nem fogok annyira félni. 

***

Másnap reggel holtkomásan ébredtem fel, nem is...hiszen be se csuktam a szemem. gyorsan reggeliztem, majd elköszöntem a szüleimtől és egyedül nekivágtam a sűrű erdőnek. Mikor kiértem a házhoz mély levegőt vettem és bementem. Semmi különöset nem láttam, biztos vagyok benne, hogy hallucináltam. 

Éppen el akartam menni, mikor hideg áramlatot éreztem meg és egy hideg készt éreztem meg a vállamon. 

- Megint itt vagy?

- Áááá...- Olyan gyorsan kezdtem el futni amilyen gyorsan csak lehet. Ki akartam menni, de valamiért nem tudtam kinyitni az ajtót és összevissza rángattam a kilincset. De mikor leeset, hogy nincs kiút megfordultam és a hátamat neki nyomtam a hideg ajtónak. A távolból csak a lány hangját halottam ahogy a nevemet ismételgeti. 

- Kriis...Kriiis...ne menj eeel...hol vagy?

Nem lehet, nem lehet...biztos valami bajom van, csak nem jöttem rá eddig. Hirtelen a lány állt előttem...nem tudtam megmozdulni csak néztem ahogy engem néz. 

- Hát itt vagy, meg vagy..hihi.

- Te... szellem vagy?

- Igen.

- Az nem lehet...nem, nem...

- De igen, az vagyok. 

- Bizonyítsd be. 

- Okéé. - Hirtelen eltűnt előttem, majd fent a lépcsőn öltött testet.  

- Oké, ez még nem bizonyít semmit sem. Ha igaz... akkor nem tudsz megfogni semmit sem.

Megindult felém és a búja mosoly eltűnt az arcáról és komolyság jött a helyére. Nagyon közel jött hozzám, de nem állt meg hanem csak jött, jött és hirtelen átment rajtam. Akkor ismertem be, hogy ő tényleg szellem.

- Én most...

Hirtelen a sötétséget észleltem, majd elájultam. 

Bevezető (Spirit girlfriend)-Szellem barátnő

Van egy lány akinek sötét a múltja, és egymaga él egy rég elhagyatott házban. Ezt a házat mér több mint húsz éve nem járta senki. De három bátor fiatal akik akik egy kis féleremre vágynak, bátorkodnak bemenni. De olyan fogadta őket amit nem akartak elhinni, mivel az egyik lát egy lányt, de többi nem látja őt. A fiú hogy fog reagálni a láthatatlan lányra aki már több éve halott? Hogyan fognak egymásra találni? És lehetséges egy szellem és egy élő között a szerelem? Minden kiderül ha velünk tartasz.

Szereplők:
Wu Fab "Kris":

Park Shin Hye: